Hitelprogramok, és amit tudni érdemes róluk

 Kategória: Finanszírozás

A hitelprogramok manapság egyre nagyobb teret nyernek a pályázati források mellett, sokan azonban még mindig ódzkodnak tőlük, holott számos lehetőséget nyújthatnak vállalkozásunk számára.

Jelenleg több féle hitelprogram is elérhető – van, amely 0%-os kamatozást biztosít, van, amelyik informatikai beruházásokra sarkall. Vegyük most sorra ezeket!

0%-os kamatozású hitelprogram

A mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését célzó hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) 2018. szeptember 10-től nyílik meg az érdeklődők előtt. Célja, hogy támogassa a kkv-k technológiai korszerűsítését, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességét.

A felvett összeget tárgyi eszközök beszerzésére, valamint immateriális javak vásárlására fordíthatjuk. Fontos, hogy a megvalósulás helyszíne a vidéki régiókban helyezkedjen el.

A rendelkezésre álló keretösszeg közel 60 milliárd forint. Egy vállalkozás minimum 1 millió, maximum 50 millió forintot igényelhet. A program egyik különlegessége, hogy nem szükséges hozzá lezárt üzleti év, így kezdő vállalkozások is igényelhetik – ez esetben a maximálisan igényelhető összeg 25 millió forint.

A felvételhez csupán 10% önerő elegendő, a kamatozása pedig kedvező, 0%!

Ez egy kiváló lehetőség azon vállalkozások számára, akik pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, azonban különböző okokból kifolyólag nem, vagy csak csekély mértékben részesülnek pályázati forrásokból.

Digitális Jólét Pénzügyi Program

Ahogy a program nevéből is látszik, célja a digitalizáció elterjedésének segítése különféle beruházások és támogatások segítségével, így például a digitális infrastruktúra-, a digitális kompetencia-, digitális gazdaság fejlesztése.

A kölcsön felhasználható többek között hardverek és szoftverek beszerzésére, bérköltségek elszámolására, hazai kiállításokon való megjelenésre, valamint a külföldi piacon való megjelenés segítésére, IKT témakörében.

A programban a kkv-k juthatnak hitelhez, a megvalósítás helyszínének a vidéki régiókban szükséges elhelyezkednie.  A hitel összege minimum 5 millió, maximum 200 millió forint lehet.

Ebben az esetben is elegendő 10% önerő, a kamatozás pedig 0%!

MFB Refinanszírozási Konstrukció

Az MFB Refinanszírozási Konstrukció megoldást nyújthat, ha a vállalkozás egyáltalán nem, vagy lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel juthat külső forráshoz. Támogatott hitelt igényelhet, ha a vállalkozása magyarországi székhellyel/fiókteleppel/telephellyel rendelkezik, és mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül. Új vállalkozások számára is elérhető a konstrukció!

A hitel legfontosabb jellemzői:

  • az összeg akár 100 millió forint is lehet,
  • a kamatláb: változó 3 havi BUBOR+RKV2.1 + legfeljebb 2%/év (jelenleg összesen 3,49%/év)
  • a kezelési költség legfeljebb 1,5%/év
  • a futamidő 12-120 hónap, önálló forgóeszközhitel esetén 12-72 hónap
  • rendelkezésre tartási idő legfeljebb 12 hónap,
  • türelmi idő legfeljebb 24 hónap, önálló forgóeszközhitel esetén legfeljebb 12 hónap.

Vállalkozásának ideális lehet ez a program, ha nem talált megfelelő pályázati forrást, vagy ingatlant vásárolna, de bankjától nem kap rá hitelt, ha új vállalkozása van és nem talál finanszírozási forrást, vagy ha a beruházáshoz forgóeszközre is szüksége lesz.

Nem szabad félni a hitelprogramoktól – hiszen ezek célja, hogy vállalkozásunkat segítse, mindezekhez pedig remek feltételeket kínálnak.

Ha szeretne jobban elmerülni a Hitelprogramok világában és megismerkedni az általuk kínált lehetőségekkel, akkor Önnek ajánljuk ingyenes, helyszíni konzultációs lehetőségünket tanácsadó kollégánkkal.

Töltse ki adatlapunkat

ide kattintva,

és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker

Legutóbbi cikkek
Gyártó KKVversenyképesség