Komplex vállalati technológia-fejlesztés a CU-Impex Kft.-nél

A CU-Impex Kft. 200 millió forint európai uniós támogatást nyert el a KMOP 1.2.1-13/B kódjelű, Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára című pályázati kiíráson, így a vállalkozás megvalósíthatta 400 millió forintos fejlesztési tervét.

Cégcsoportunk – a GoodWill Consulting és GoodWill Energy Kft. – komplex szolgáltatásainak köszönhetően nem csak a pályázat elkészítésében tudtuk segíteni ügyfelünket a fejlődés útján, hanem az energetikai tervek elkészítésével és a kivitelezés felügyelésével biztosíthattuk a legjobb színvonalú szolgáltatást.

 

A fejlesztésről

A beruházás fő helyszíne a cég budaörsi telephelye, ahol egy új bemutatótér, valamint egy raktárépület kerül kialakításra, bővítve ezzel a cég kereskedelmi egységeit. A budaörsi fejlesztés várhatóan 2015 júniusában fejeződik be, ahova egy kisebb, 22,05 kWp csúcsteljesítményű napelemes rendszer kerül.

Ezen kívül egy régóta tervezett napelemes beruházás is megvalósulhatott a cég halászteleki bázisán. A rendszer összesen 192 darab polikristályos napelem modulból áll, melyeknek egységteljesítménye 245 Wp, együttesen pedig egy 47,04 kWp csúcsteljesítményű rendszert alkotnak. Ezzel a háztartási méretű kiserőművel a vállalkozás biztosítani tudja a halászteleki bázis bemutató terének, a teljes raktárépületnek, illetve a targoncáknak az elektromos áram ellátását. Ezzel a CU-Impex Kft. nem csak a működési költségeit tudja racionalizálni, hanem a környezeti terhek csökkentéséhez is hozzájárul, hiszen éves szinten több tonnával csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, és egyúttal jó példát is mutat a fenntartható működés lehetőségeire.