Nagyvállalati beruházási program 2020
Mint minden évben, idén is elindul a Nagyvállalati beruházási program melynek céljai közé tartozik az újraiparosítás és az iparfejlesztés.
Idén a program mintegy 40 milliárd forintos keretösszeggel kerül meghirdetésre, melyből mind a nagyvállalatok, mind –bizonyos feltételek megtartásával- középvállalkozások is részesülhetnek. A program még jelenleg tervezetként elérhető, de valószínűsíthető hogy a lentebb részletezett feltételekkel fog megjelenni. De pontosan miről is szól a pályázat?
Nagyvállalati beruházási program 2020
A programra várhatóan pályázatot nyújthat be minden 3 lezárt üzleti évvel rendelkező nagyvállalkozás, valamint minden olyan középvállalat, amely vállalja, hogy a projekt fizikai befejezését követő második üzleti évben a létszáma eléri a 150 főt. Mindezeken túl iparági megkötésként feldolgozóipar, építőipari, raktározás, tárolás ágazat, valamint a nagykereskedelem és kiskereskedelmi vállalkozások pályázhatnak. Területi korlátozás nincs, az ország egész területéről fogadják a támogatási kérelmeket.
Az eddigi felhívások alapján, várhatóan támogatás igényelhető majd:
- induló vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásra,
- kutatás-fejlesztési tevékenységre,
- energiahatékonysági beruházásokra,
- megújuló energia használatát célzó fejlesztésekre,
- valamint bővítő vagy pótló beruházásokra.
A projektünk során elszámolhatunk eszközbeszerzéseket, infrastrukturális beruházási költségeket, gyártási licenc, know-how vásárlást, vagy szoftvervásárlást.
A beruházás 25%-os önerővel kezdhető meg. Fontos, hogy biztosítékkal is kell rendelkeznie a vállalkozásnak, amely lehet bankgarancia, biztosítok által vállalt garancia vagy készfizető kezesség, vagy pedig a kedvezményezett fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozat.
A támogatás mértéke maximum 50% lehet, azonban ezt a területi elhelyezkedés is befolyásolhatja. A minimum igényelhető összeg 50 millió Ft, tehát a legkisebb támogatható projektméret az 100 millió Ft.
Iparfejlesztés egyéb lehetőségei – Zöld Nemzeti Bajnokok
Szintén az iparfejlesztést szolgálja egy tervezetként már elérhető pályázat, amely a Zöld Nemzeti Bajnokok címet viseli és célja, hogy a kiemelt növekedési potenciállal rendelkező, a zöld gazdasághoz és iparhoz kapcsolódó feldolgozóipari vállalkozások technológiafejlesztését segítse.
Ezen a felhíváson azok a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak, amelyek megfelelő TEÁOR kóddal rendelkeznek, két teljes lezárt üzleti évük van, valamint minimum 1 fő statisztikai létszámuk, és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Támogatható az eszközbeszerzés, a gyártási licenc, know-how beszerzés, valamint az infrastrukturális beruházás. A támogatás mértéke akár 50% is lehet, várhatóan minimum 20 millió, maximum 100 millió forint igényelhető majd.