Nyári pályázati ajánló

 Kategória: Finanszírozás

Nyáron a pályázatok sem pihennek! Legyen szó munkahelyteremtésről, gyakornokok felvételéről, vagy innovációról – megtalálhatjuk a vállalkozásunk számára megfelelő kiírást. Vegyük sorra, mely felhívások érhetőek most el a kkv-k számára.

Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása

2019. augusztus 5-ig nyújthatóak be a támogatási kérelmek, amennyiben a pályázat keretein belül az innováció útjára szeretnénk lépni. A felhívás A és B alprogramra osztható a támogatható szervezetek, illetve azok kötelezettségeinek tekintetében.

Támogatás igényelhető kísérleti fejlesztésre, alkalmazott kutatásra, valamint eljárási és szervezési innovációra, azon belül elszámolhatóak a személyi kiadások, valamint anyagköltségek és az eszközbeszerzés költségei is.

Az „A” alprogramban kkv-k pályázhatnak önállóan és konzorciumban. Önállóan benyújtott pályázat esetén a minimális igényelhető összeg 100 millió forint, konzorcium esetén minimum 150 millió forint, mindkettő társulási formának a maximálisan igényelhető támogatás mértéke 500 millió forintban meghatározott.

A „B” alprogram esetében csak konzorciumi formában indulhatnak a vállalkozások, partneri kapcsolat jöhet létre felsőoktatási intézménnyel, illetve kutató-tudásközvetítő szervezetekkel. Az igényelhető támogatás mértéke 400 és 1000 millió forint között mozog.

Olvassa el cikkünket, hogy megtudjon többet a pályázatról!

Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

A pályázat első köre sikeresen lezajlott, a második körre pedig 2019. augusztus 1-től nyújthatóak be újra a támogatási kérelmek. A felhívás az egész országban elérhető – támogatás igényelhető munkahelyteremtésre, ehhez kapcsolódóan új gépek- és eszközök beszerzésére, valamint ingatlanvásárlásra és immateriális javak vásárlására is.

A támogatási intenzitás akár 75%-os is lehet, egy munkahely megteremtésére pedig akár 3,6 millió forintot is igényelhetünk. Fontos kitétel, hogy a felhívás kötelezően minimum két munkahely megteremtését írja elő.

Ide kattintva tudhat meg többet a pályázatról.

Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

2019 június 17-től nyílt meg a lehetőség, hogy a vidéki vállalkozások támogatást igényelhessenek napelemes rendszer telepítésére. A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak minimum 3 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük a pályázáshoz, valamint az elmúlt 1 évben 1 fő munkavállalót kellett foglalkoztatniuk. A támogatás segítségével legfeljebb 15 kW-os rendszer telepíthető. A támogatás mértéke maximum 100%, a támogatás összege minimum 1,5 millió, maximum 3 millió forint lehet.

Bővebben a pályázatról itt olvashat.

Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

Hamarosan megjelenik az előző pályázat „nagytestvére”, amely komplex energetikai fejlesztéseket támogat: 15 kW-nál magasabb teljesítményű rendszerek telepítését, hőszigetelés korszerűsítését, melegvíz-, hűtési-, fűtési rendszerek korszerűsítését, világítási rendszerek felújítását, valamint egyéb megújuló energiájú rendszerek alkalmazását.

A felhívásra csak a vidéki vállalkozások pályázhatnak. A támogatási intenzitás maximum 55%, a támogatás összege minimum 3 millió, maximum 100 millió forint.

Alábbi cikkünkben írtunk részletesebben a pályázatról.

Gyakornoki program pályakezdők támogatására

Még mindig nyitott lehetőségként tekinthetünk erre a pályázatra, holott már számos nyertes pályázót kihirdettek. A felhívás gyakornokok foglalkoztatását segíti elő, valamint a gyakornok munkájához szükséges eszközök is beszerezhetőek. A vállalkozásnak vállalnia kell, hogy 9 + 4,5 hónapig a fiatalt foglalkoztatja. A munkájának ellenőrzésére és segítésére kijelölhető mellé egy mentor, akinek bérköltsége szintén elszámolható.

A pályázatra csupán vidéki vállalkozások nyújthatnak be kérelmet. A támogatási intenzitás akár 100% is lehet, a támogatási összeg pedig 2,3 millió és 30 millió forint között mozog.

Új gyakornoki program

Várhatóan 2019. október 15-től benyújthatóvá válik az Új gyakornoki program, amely csupán pár paraméterben tér el elődjétől – a gyakornok foglalkoztatási kötelezettség 6+3 hónap, valamint a támogatási összeg minimum 4.032.000 forint, maximum 22.176.000 forint. Valószínűsíthető, hogy ezen pályázat megnyílásával az ősz folyamán, a „régi” program bezárásra kerül majd.

Olvassa el cikkünket!

Ha bármelyik lehetőség felkeltette érdeklődését, töltse ki adatlapunkat

ide kattintva,

és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker

Korábbi cikkek
munkahelyteremtes-palyazatbol