Építőipari pályázat – akár 100%-osan a hatékonyság növelésére

 Kategória: Finanszírozás

Megjelent az építőipari pályázat, amely az ágazat technológiai korszerűsítését, valamint hatékonyságának növelését tűzte ki célul.

Az építőipari vállalkozások év elejéről már ismerhetik az építőipari beruházásokat támogató felhívást, melyet akkor tavasszal a nagy érdeklődésre való tekintettel felfüggesztettek. Most újabb 8 milliárd forintot különített el a kormány a szegmens támogatására.

Építőipari pályázat – mit kell róla tudni?

A felhívásra az ország kis- és középvállalkozásai nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek a 41.10-43.99 TEÁOR közötti vagy a 71.11. TEÁOR tevékenységi területen működnek, legalább 10 fős statisztikai létszámmal (max. 249 fő), és legalább három teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Fontos kitétel, hogy a pályázóknak vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet legalább 5 évig fenntartják, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete pedig a 227.524 Ft-ot eléri.

Mire lehet támogatást igényelni?

A pályázat célja, hogy támogassa az építőipari vállalkozásokat technológiai fejlesztéseikben, gépbeszerzéseik finanszírozásában. Ezáltal javulhat mind a termelékenység, mind pedig a hatékonyság. Ezek értelmében tehát támogatás igényelhető:

  • új gépek, eszközök, szerszámok beszerzésére,
  • termelési folyamatot segítő beruházások véghezvitelére,
  • információs technológia-fejlesztésre,
  • immateriális javak, szabadalmak beszerzésére.

Amennyiben vállalkozásunk úgy dönt, hogy megpályázza a támogatást, fontos, hogy az alábbi eredmények egyikének meg kell valósulnia a projekt keretein belül:

  • új ismeretet, technológiát kell hasznosítania, vagy
  • jelentős teljesítmény- növekedést kell eredményeznie, vagy
  • termelési költségek csökkentéséhez kell hozzájárulnia, vagy
  • új, vagy alapvetően átdolgozott terméknek, szolgáltatásnak hazai piacra vitelét kell megvalósítani.

A támogatás mértéke

A támogatás mértéke minden kedvezmény esetén egyedileg, a támogatási szerződésben kerül meghatározásra és rögzítésre. Csekély összegű támogatás esetében akár 100% is lehet, regionális beruházás támogatása esetén 20-70% között mozoghat.

Minimum 25 millió forint, maximum pedig 400 millió forint igényelhető.

Szorít az idő

A pályázatok 2018. október 15-től nyújthatóak be, egészen november 5-ig. Látható, hogy alig pár hét áll rendelkezésre az anyag összeállításában, így nem éri meg késlekedni!

Beszéljünk a lehetőségeiről! Igényeljen ingyenes helyszíni konzultációt

IDE kattintva,

és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker

Legutóbbi cikkek
bolcsodei-fejlesztesi-programkamatmentes-hitel