Napelempark gazdaságának – amit a konferenciánkon megtudhatott

 Kategória: Események

Hogyan segíthet a napelempark gazdaságának, milyen feltételei vannak a telepítésének, és milyen támogatást kaphat rá? Ebben a témában tartottunk előadásokat február 15-én Budapesten, valamint február 22-én Nyíregyházán az érdeklődők számára.

A budapesti két konferencián a Goodwill Consulting Kft. képviseletében Harsányi Gábor, ügyvezető igazgató, tulajdonos, Madarász András, értékesítési igazgató, valamint Képes Ildikó, hitelkoordinátor tartott előadást. A Goodwill Energy Zrt. –től Karvaly Zita vezérigazgató beszélt a napelemparkok telepítésének technikai megoldásáról és kivitelezéséről. A nyíregyházi eseményen továbbá Csépány Zsuzsa, regionális igazgatónk tartott előadást a további, gazdáknak szánt pályázati lehetőségekről.

Napelempark gazdaságának – mit kell tudni a támogatásról?

A kormány segítséget kíván nyújtani a napelemparkok hálózati csatlakozásának finanszírozásához és működtetéséhez. 3000 darab, egyenként 0,5 megawattos napelempark létesítését tervezik, melyből 600-at kiemelt projektként kezelnek majd. A támogatást földművesek, földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok, valamint mezőgazdasági vállalkozások vehetik majd igénybe.

Az állam kedvezményes hitelt biztosít, földvásárlási lehetőséget ad, biztosítja az állami áramátvétel lehetőségét, csökkenteni kívánja az adminisztrációs terheket, kedvezményes földvédelmi eljárást biztosítanak, valamint a kiemelt projektek esetében támogatás igényelhető majd a hálózatra csatlakozás költségeinek csökkentésére is.

A nyíregyházi konferencián készült képekért köszönet az Agrárvilág – országos agrokulturális magazinnak!

A folyamat

Az ideális terület minimum 1,3 hektár, sík, belvízmentes terület, könnyen megközelíthető, közműmentes, természetvédelmi szempontból semleges. Nagy vonalakban: a folyamat az igénybejelentéssel kezdődik meg az áramszolgáltató felé, majd folytatódik költségek, termelői kábel nyomvonalának meghatározásával. A tervezés után a kivitelezés következik, a csatlakozási terv jóváhagyása után pedig a próbaüzem. Mindezeket az átvétel, valamint a szükséges papírmunkák elvégzése zárja.

Miben segíthetünk?

A Goodwill Consulting Kft. rendelkezésére áll a támogatási/hitelkérelem megírásában, a Goodwill Energy Zrt. szakemberei pedig segítségére lehetnek a megfelelő terület kiválasztásában, jelenlegi földjének felmérésében, a tervezésben, engedélyeztetési eljárások lefolytatásában, a park telepítésében, valamint az üzemeltetésben és karbantartásban.

További konferenciák

Nagy örömünkre szolgált, hogy konferenciánkat ekkora érdeklődés övezte. Reméljük, hogy értékes információkkal tudtunk szolgálni a résztvevők számára! Akik valamilyen okból nem tudtak megjelenni, azok se csüggedjenek. A közeljövőben további két konferenciát szervezünk ugyanebben a témában 2018. március 27-én Kecskeméten és 2018. március 22-én Veszprémben, amelyekről hamarosan további információkat is küldünk.

Ha kérdése lenne a témakörrel kapcsolatban, esetleg ingyenes személyes konzultációt igényelne, keressen minket bizalommal a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen!

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, fejlesztésből siker

Goodwill Energy Zrt. – Megújuló jelen a jövőért

Korábbi cikkek
napelemparkok-az-agrariumbanInnováció