Amikor egy vállalat sikeres, növekszik, ezzel párhuzamosan sokasodnak meg a belső feladatok, valamint a vevők elvárásai is egyre nőnek. Ilyenkor sajnos előfordulhat, hogy az eredmény csökken, a költségeink növekednek, a nagy fogyasztói igény miatt pedig munkavállalóink sem tudnak maximálisan teljesíteni, vagy a teljes kört kiszolgálni.

Ha ezek közül bármelyik is tapasztalta már vállalkozása életében, érdemes elgondolkodnia a változtatáson, fejlesztésen.

Hogyan is segíthet benne cégünk?

Hatékonyság
Szervezetfejlesztés, képzés

A fennállásunk óta eltelt 19 év alatt összegyűjtött, a megvalósításban, menedzselésben szerzett jelentős tapasztalatainkra alapozva célul tűztük ki, hogy szervezetfejlesztési és képzési szolgáltatásunk keretében átadjuk tudásunkat. Szolgáltatásunkat azon cégeknek ajánljuk figyelmébe, akik fontosnak tartják, hogy munkatársaik, vezetőik a legmagasabb színvonalon teljesítsenek, elkötelezettek és motiváltak legyenek. Egyre több cég ismeri fel, hogy a munkaerőforrás hatékony felhasználásával, előre mutató és gondos HR stratégia kidolgozásával lépéselőnybe kerülhetnek a piacon. Ennek a folyamatban az egyik legfontosabb eszköze a már meglévő munkavállalók képzése. Jelentős előnyökkel jár, ha olyan kollégákat képezünk tovább, akik már ismerik a cégünket, annak vállalati kultúráját, céljait és eredményeit.

Vállaljuk:

  • A vállalat szervezeti felépítésének, emberi erőforrás stratégiájának átvilágítását

  • A jövőbeli célok tükrében a jelenlegi szervezeti felépítés elemzését, megoldási-, képzési javaslatok összeállítását

  • Vállalatra szabott képzési programok összeállítását

  • Trénerek delegálását

  • A képzés utáni elégedettség felmérését, utánkövetést

  • Az elvégzett képzésről tanúsítvány kiállítását

Energetika

A GoodWill Energy Zrt. a Goodwill cégcsoport energetikával foglalkozó tagja, amely 2010-ben kezdte meg működését a hazai szolár piacon. Mára több, mint 1200 db projekt tapasztalatával bírunk, melyek nem lakossági szegmensből való referenciák, sokkal inkább ipari és mezőgazdasági vállalatok, vállalkozások telephelyein megvalósult napelemes beruházások.

Háztartási kiserőművek mellett kiemelten foglalkozunk hálózatra vissza nem tápláló úgynevezett visszwattos rendszerekkel akár több MW-os méretben is.

Szolgáltatásunk a helyszíni felméréstől kezdve a megtérülés számításon át a tervezés, engedélyeztetés, kivitelezés, karbantartásig mindent magában foglal.

Természetesen igazodunk a pénzügyi forráshoz: akár pályázat, akár kamattámogatott hitel, a szükséges előírt dokumentumokat biztosítjuk ügyfeleinknek.

Tanácsadás fejlesztésekhez igénybe vehető speciális adókedvezményekről

Tanácsadásunk keretei között az alábbi adókedvezmények lehívásában tud vállalkozásunk segítséget nyújtani:

Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások adókedvezménye: Energetikai megtakarítást eredményező ingatlankorszerűsítéséhez (pl. hőszigetelés, téskorszerűsítés, stb.), illetve tárgyi eszköz beszerzéséhez (pl. elektromos autó) kötődő kedvezmény

Fejlesztési adókedvezmény: 500 millió Ft (szabad vállalkozási zónában 100 millió Ft) feletti induló beruházásához 13 éven keresztül)

K+F+I adókedvezmény: Min. 11.3% megtakarítást tudunk elérni ez által. A kevésbé nyereséges cégek esetében 2019-től nyereség hiányában a fejlesztők után fizetett szocho is csökkenthető a K+F+I miatt. )

Látványcsapatsport-támogatás: Az államháztartás részére befizetendő társasági adójukból fizetheti ki minden cég a TAO-t és a támogatási rendszer által az adófizetési kötelezettség terhére adja át a támogatás összeget. „Cserébe” adó-, és adóelőleg fizetési kedvezményben részesül.

Robotizált folyamatautomatizálás

Miért jó vállalkozásának, hogyha folyamatait automatizálja?

  • Gyorsabb, gördülékenyebb feladatvégrehajtás;

  • Nagyobb pontosság, hiszen az emberi hibák kiküszöbölésre kerülnek;

  • Motiváltabb csapat, hiszen az ismétlődő, unalmas feladatok terhét leveszi vállukról;

  • Hatékonyabb működés, hiszen a megtakarított idő egyéb, fontosabb feladatokra fordítható;

  • Meglévő humán-erőforrások optimális kihasználása.

A Goodwill vállalatcsoport az Ön segítségére lehet legújabb, innovatív fejlesztésével, a Goodroiddal. Ezzel az RPA (Robotic Process Automation) rendszerrel digitalizálhatja és automatizálhatja üzleti folyamatait, amely segítségével időt és pénzt takaríthat meg.
A 18 éves kkv fejlesztési tapasztalatunkat most a leginnovatívabb informatikai technológiával kombináltuk: az UiPath robotizált folyamatautomatizálása szülte a folyamatelemzés és a robotautomatizálás új, integrált szolgáltatását. A megoldásunkkal garantáljuk, hogy vállalata gyorsabban, hatékonyabban, gazdaságosabban és jövedelmezőbben fog működni, valamint a fejlesztés hozzájárul a munkavállalók motivációs szintjének növekedéséhez is, hiszen a „robot” átveszi a monoton, mindennapos feladataikat.

SZOLGÁLTATÁSAINK

NÖVEKEDÉS

HATÉKONYSÁG

FINANSZÍROZÁS