Gyakornoki program vállalkozásáért!

 Kategória: Finanszírozás

A gyakornoki program a Közép-magyarországi régió vállalkozásai számára is elérhetővé válik! A felhívást újranyitották, ismét pályázhatóvá vált, 2018. október 19-től!

Gyakornoki program Pest megyében

A kiírás célja, hogy segítse a fiatalok elhelyezkedését. A pályázat keretein belül támogatás igényelhető gyakornokok foglalkoztatására, melléjük egy mentor kijelölésére, valamint a gyakornokok munkájához szükséges eszközbeszerzésekre és infrastrukturális fejlesztésekre. A gyakornok bérköltsége teljes mértékben elszámolható 9+4 hónapon keresztül, valamint a hozzá kijelölt mentor bérköltségének 80%-a is.

Kik lehetnek gyakornokok?

Gyakornokként azok a 25 év alatti fiatalok vehetők fel, akik rendelkeznek OKJ-s képesítéssel, de felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem. A foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytatnak tanulmányokat is nem is dolgoznak.

Kik pályázhatnak?

Fontos kitétel, hogy a pályázó mikro-, kis- és középvállalkozás rendelkezzen Közép-magyarországi székhellyel vagy telephellyel, minimum 1 főt foglalkoztasson, és legalább két teljes lezárt üzleti éve legyen.

A támogatás

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege elérheti a 10 millió forintot, az intenzitása pedig akár 80% is lehet.

A felhívás eredetileg október elejéig volt pályázható. Azonban jó hír, hogy a lehetőséget ismét megnyitották, így 2018. október 19-től ismét benyújthatóak a támogatási kérelmek, egészen 2018. december 6-ig!

Gyakornoki program a vidéki térségekben

A vidéki térségekben 2016-tól elérhető a gyakornoki program. A pályázatra eddig több mint 3000 vállalkozás nyújtotta be támogatási kérelmet, amelyből már több mint 2000 projektre összesen 15 milliárd forintos támogatást nyújtottak.

A fenti „testvéréhez” hasonlóan támogatás igényelhető gyakornokok foglalkoztatására, mentor kijelölésére, munkájukhoz szükséges eszközbeszerzésre és infrastrukturális beruházásokra.

Az igényelhető támogatás összege minimum 2,3 millió Ft, maximum 30 millió Ft, és akár 100%-os támogatási intenzitás is kapható.

A vidéki vállalkozásoknak elérhető gyakornoki programról, valamint egyéb lehetőségekről

ebben a cikkünkben

olvashat bővebben.

Ha szeretne gyakornokot foglalkoztatni, vagy egyéb fejlesztést végrehajtani, de nem tudja, hogyan vágjon bele, töltse ki adatlapunkat

ide kattintva,

és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!

Goodwill Consulting Kft – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker

Korábbi cikkek
Önkormányzatoknak elérhető pályázatokElérhető pályázatok