Nemzetközi Visegrádi Alap 2018

 Kategória: Finanszírozás

A Nemzetközi Visegrádi Alap célja:

Megkönnyíteni és elősegíteni a V4 országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia – V4 országok és más országok, különösen, de nem kizárólag kelet-európai, nyugat-balkáni és dél-kaukázusi nem EU tagországok) közti szorosabb együttműködések fejlesztését a közös kulturális, tudományos és oktatási projektek, ifjúsági csereprogramok, határokon átnyúló projektek és az idegenforgalom terén.

Ha pályázni szeretnénk, akkor még két alkalommal van rá lehetőségünk:

2018. június 1-ig,

2018. október 1-ig.

A projektjavaslatokat elektronikusan fogadják el a Visegrádi Alap online pályázati rendszerén keresztül, amely minden határidő előtt 30 nappal nyílik meg.

A pályázók között a non-profit szervezetek, önkormányzatok, helyi és regionális önkormányzatok, közoktatási és felsőoktatási intézmények előnyben részesülnek.

Az Alap 3 részre különül el:

Strategic Grants

A stratégiai pályázatok esetén legalább négy V4 ország bevonása szükséges. A projekt kivitelezésében minden partnernek aktívan részt kell vennie.

A pályázat támogatja az alábbi tevékenységeket:

  • A Brexit politikai, társadalmi és gazdasági aspektusaira irányuló projektek megvalósítása,
  • vállalkozóbarát környezet, az intelligens ipar és az innovációk támogatása,
  • V4 régió visegrádi együttműködésének tudatosítására irányuló projektek megvalósítása.

A projektmegvalósítás időszaka 12-36 hónap között lehetséges, melyre 70%-os támogatás is elnyerhető. A támogatási összegek a projekt méretétől és hatókörétől függően változnak. A támogatott projektek átlagos támogatása 2017-ben körülbelül 40 000 euró volt.

 

Visegrad Grants

Ezen pályázat esetén legalább három V4 ország bevonása szükséges: 2 szomszédos V4 országból érkező legalább 2 szervezet határokon átnyúló együttműködése – a 40 km-es körzeten belül zajló projektek támogatására is jogosult.

Milyen tevékenységi körökre nyerhető el?

  • Kultúra és közös identitás,
  • Oktatás és kapacitásépítés,
  • Innováció és K+F vállalkozás,
  • Demokratikus értékek és a média,
  • A közpolitikai döntéshozatal hatékonyságának javítása a regionális kontextusban,
  • Regionális fejlesztés, környezet és turizmus,
  • A befogadó társadalom és a szolidaritás megerősítése a régióban.

A projektmegvalósítás időszaka 18 hónap, melyre akár 80%-os támogatás is kapható. A támogatási összegek a projekt méretétől és hatókörétől függően változnak. A támogatott projektek átlagos támogatása 2017-ben körülbelül 20 000 euró volt.

 

Visegrad+ Grants

Az Alap ezen részében legalább három V4 ország bevonása szükséges, valamint + legalább 1 szervezet a Nyugat-Balkán országaiból, mint például Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia vagy a Keleti partnerség országai.

A pályázat további feltételei megegyeznek a Visegrad Grants pontjaival.

 

Ha a pályázat felkeltette az érdeklődését, akkor keressen minket az info@gwconsulting.hu email címen és segítünk Önnek a folyamatokban!

Javasolt további hírek
Céges pályázatokBeszállítói Fejlesztési Program