Október 19-től beadhatóak a pályázatok a Kisfaludy Program 3 felhívására!

 Kategória: Finanszírozás

A Kisfaludy Program célja a most megjelent felhívásokkal a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek, vagy a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése, kapacitásának bővítése, kapacitáskihasználtságának javítása, a szálláshely működéséből származó árbevételek által a profitabilitás és a fenntarthatóság növelése.

Mind a három felhívásra érvényes, hogy a főbb támogatható tevékenységek mellett forrás igényelhető még például, az épületek energiahatékony működését javító beruházásokra, akadálymentesítésre.

Kisfaludy Program – panziók fejlesztése

Ebben a programban olyan legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező szálláshelyek juthatnak forráshoz, amelyek a támogatási igény benyújtásakor panzió besorolású működési engedéllyel rendelkeznek.

A támogatás intenzitása 70%, szobánként maximum 5 millió forint nyerhető el. Amennyiben kapacitásbővítés keretében új szoba kerül kialakításra, szobánként 7,5 millió forint számolható el.

Összesen 5-60 millió forint összegű támogatásban részesülhet egy panzió.

Magyarország teljes területén, de Budapest közigazgatási határán kívül működő panziók fejlesztéséhez kapcsolódó projektjavaslatok nyújthatóak be.

Kisfaludy Program – szállodafejlesztés

Ebben a programban olyan legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező szálláshelyek juthatnak forráshoz, amelyek a támogatási igény benyújtásakor működési engedéllyel rendelkeznek, valamint a HOTELSTARS UNION egységes HOTELSTARS szállodai minősítési rendszerben minősíttetik szálláshelyüket.

Önállóan támogatható tevékenység a jelenleg is üzemelő szálláshelyek belső megjelenésének, belsőépítészeti arculatának, minőségének és szálláshelyek szobáinak, közösségi tereinek bővítésére, változtatására irányuló beruházások, új tematikus szolgáltatás-fejlesztéshez kapcsolódó és a szálláshelyek használatához közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális beruházások valamint a szálláshelyek kapacitásbővítése.

Szálláshely kategóriába, a maximum 200 szobával rendelkező szolgáltatók sorolhatóak, a támogatás intenzitása 70% és az elnyerhető összeg 16 – 500 millió forint között mozoghat.

Az intenzitás mértéke regionális beruházási támogatási jogcím esetében az alábbiak szerint alakul:

– Nagyvállalatoknak nyújtható maximális támogatási intenzitás Észak-Magyarország, Észak-Alföld területén 50%.

– Kisvállalkozások esetében +20%-al, középvállalkozások esetében +10%-al emelhető az intenzitás.

A felhívás keretében az alábbi kiemelt turisztikai fejlesztési térségek szálláshelyeihez kapcsolódó projektek támogathatóak:

– Tokaj,

– Felső-Tisza,

– és Nyírség.

Kisfaludy Program – szálláshelyek létesítése

A támogatás intenzitása minimum 70%, amelyből az alábbi tevékenységek valósíthatóak meg.

– új szálláshelyek létesítése

– meglévő szálláshely, – amely legalább 1 évig üzemelt szálláshelyként, de a benyújtás időpontjában, már legalább 6 hónapja nem rendelkezik üzemeltetési engedéllyel- bővítése, felújítása, átalakítása.

Támogatás összege:

– új szálloda létesítése esetén (3*-5*): minimum 250 millió Ft, maximum 3 milliárd Ft

– új panzió létesítése esetén: minimum 25 millió Ft, maximum 315 Millió Ft

Az intenzitás mértéke regionális beruházási támogatási jogcím esetében az alábbiak szerint alakul:

– Nagyvállalatoknak nyújtható maximális támogatási intenzitás Észak-Magyarország, Észak-Alföld területén 50%.

– Kisvállalkozások esetében +20%-al, középvállalkozások esetében +10%-al emelhető az intenzitás.

A felhívás keretében az alábbi kiemelt turisztikai fejlesztési térségek szálláshelyeihez kapcsolódó projektek támogathatóak:

– Tokaj,

– Felső-Tisza,

– és Nyírség.

 

 

A Támogatási kérelmek benyújthatóak 2017. október 19-től!

Ugye meghoztuk a kedvét a fejlesztésre? Vágjunk bele együtt!

Az ötletem megvan, kezdjünk bele!

A koncepció megalkotásától a pályázat leadásán keresztül a projektzárásig a segítségére lehetünk!

Goodwill Consulting Kft.

Információ első kézből – mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.

 

Korábbi cikkek