A fejlesztés kulcsát mi adjuk

 Kategória: Finanszírozás, Hatékonyság, Növekedés, Településfejlesztés

Bizonyára Önnek is feltűnt már, hogy valami más – a színek, az ábrák, az alakzatok, az elnevezés. Igen, változtunk, a változás pedig rengeteg mindennel, legfőképpen fejlesztéssel járt. De hogyan is jutottunk erre a döntésre?

Tevékenységünket 2004-ben kezdtük meg, akkor még pályázati tanácsadóként. Célunk az volt, hogy mind a hazai szervezetek, mind pedig a környező országok vállalatait segítsük pályázati források lehívásában, céljaik megvalósításában. Az évek alatt folyamatosan fejlődtünk – 4 országban vagyunk jelen, több mint 4000 nyertes pályázatot tudhatunk magunkénak, sikerrátánk pedig 86%-os.

Természetesen a pályázatíráson kívül számtalan egyéb szolgáltatással is segítettük ügyfeleinket: tanulmányokat készítettünk, közbeszerzési eljárások lefolytatásában segédkeztünk, vagy marketing tevékenységeket láttunk el – hogy csak egy párat említsünk.

A fejlesztés kulcsát mi adjuk

A 13 év alatt számos példával, kérdéskörrel és problémával találkoztunk, melyekre mindig igyekeztünk választ és megoldást találni. Mindezeket a tapasztalatokat gyűjtöttük össze az elmúlt időben és alkottuk meg új szolgáltatáspalettánkat. De milyen kérdésekben is lehetünk az Ön segítségére?

Növekedni szeretne, „kitörni a keretek közül”?

Még hatékonyabbá szeretne válni?

Mindezekhez forrásra lenne szüksége?

Polgármesterként települését szeretné fejleszteni?

Megtalálhatja a választ új üzletágaink szolgáltatásai között:

Növekedés. Hatékonyság. Finanszírozás. Településfejlesztés.

Mi, a Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft., már elindultunk az úton, és most Önnek szeretnénk segíteni. Célunk, hogy Önben ne maradjanak kérdések, és ötletéből eredmény születhessen!

Az ötlete már megvan? Kezdjünk bele!

További információért keressen minket bizalommal a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen.

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker.

 

Korábbi cikkek